|
A Yamato több mint 1000 előadása során több tucat országban (Japánban,Kínában, Dél-Koreában, Indonéziában és Szingapúrban, Dél-Amerikában ésEurópában) mutatta már be műsorait, ezidáig több mint egymillió emberelőtt. A fellépő társulat tíz tagból áll, férfiak és nők fele-felearányban. Átlagosan huszonöt évesek, rendszeres edzéssel tartjáktestüket karba. A Yamato őrangyala a nagy taiko dob, amely 1,7 méterátmérőjű, és több mint 500 kilót nyom, a dobtest pedig 400 éves fábólkészült. A szívdobbanás különböző hangjait próbálják meg visszaadniezzel a nagydobbal, és a másik negyven, különböző méretű taikoval.Ütéseink összhangban állnak a közönség szívverésével, azzal a céllal,hogy a szereplők gondolataival egyesülni tudjanak.
"Amióta csak megalapítottuk a Yamato - The Drummers of Japantársulatot, az egyes ütések és hangok fontosságát helyezzük előtérbe. Ataiko dobolásban nagyon fontos szerepe van az ütésekösszekapcsolódásának, szinte olyan ez mint az emberi élet, amely akülönböző napok adott pillanatainak láncolata, vagy a történelem maga,amely a Földünkön élő számtalan ember közötti kapcsolatból alakul ki.Minden energiánk és gondolatunk átáramlik az ütések erejébe, hangjába.Megállapíthatjuk, hogy saját szívverésünk viszi előre a múltat a jövőfelé, és szívdobbanásaink láncolata az élet alapja. Azért dobolunk,hogy előadásainkon elgondolkodhassunk egy ütés, egy hang, avagy akompozíció fontosságán és hatásain.” – nyilatkozta a társulat alapítójaés művészeti vezetője, Masa Ogawa.
2007 -ben Budapesten a Kongresszusi Központban 10 teltházas koncertet adott a csoport, Budapest mellett pedig Debrecenben is felléptek. 2008-ban ismét megdobogtatták a nézők szívét (mint az műsoruk címe is volt: Shin-on, azaz Szívdobbanás) és megtöltötték újra Budapesten immár a Papp László Sportarénát és a debreceni Főnix Csarnokot. Már tizenhat éve szólaltatják meg Yamato szereplői hangszereiket, évről-évre új utakat keresve, hogy így közvetítsék a taiko varázslatos világát.
Emberek tehát lehet készülődni, aki látta már gondolom nem hagyná ki, hogy újra lássa őket, aki még nem az biztos nem csalódik majd.
Információk on-line jegyrendeléshez:
1.ha nem talál jegyrendelést a keresett rendezvényhez, jegyrendelését elküldheti az info@premieriroda.hu e-mail címre(koncert neve, jegyek száma, saját név, mobilszám, postacím)
2.leadott rendelése után két napon belül irodánk telefonon egyeztet Önnel a kiszállítás időpontjáról és a kiszállítási költségről(ekkor jegyrendelését még visszavonhatja)
További információk jegyrendeléshez:
Az on-line jegyrendelés határideje a koncert dátuma előtt 10 nappal lejár.
Ettől az időponttól már csak akkor tudunk jegyeket kiküldeni, ha átutalással előre teljesítik a kért jegyek kifizetését!
A futárszolgálatnál csak készpénzes fizetésre van lehetőség, kultúra utalványt nem fogadnak el!
A futárszolgálat munkaidőben szállítja a jegyeket, ezért kérem a cím megadásánál ezt vegyék figyelembe.
A jegyeket a csomag átvételekor készpénzben kell kifizetni!
|